Utunkat a Kárpát Túraközponttól indítjuk.  A Túraközpontból kilépve jobbra a Petőfi Sándor utcán indulunk a Zöld sáv jelzésen. Emelkedőn haladunk fölfelé, útközben az egykori vasút nyomvonalát keresztezzük, ami ma kerékpárútként funkcionál. Hamarosan elérjük a Hegyi Kristály Öko Parkot, melyen utunk a Zöld jelzést követve keresztül halad. A parkot elhagyva továbbhaladunk a Zöld jelzésen.  Hamarosan baloldalon a felhagyott dolomitbányát találjuk.
Hegyi Kristály Öko Park
Hegyi Kristály Öko Park
Hegyi Kristály Öko Park
A dolomitbányát 1963-ban nyitották meg, majd a 80-as években zárták be. A bányának köszönhető az Eger - Felsőtárkány kisvasút Vár-hegyi szárnyvonalának kiépítése, majd 1969-ben üzembe helyezése. A kőszállítás 1985-ben szűnt meg. Az egykori vasút nyomvonalán 2003-ban kerékpárút épült. Az ide vezető Vár-hegyi tanösvényt  a BNP Igazgatósága 2002-ben hozta létre.
Utunk tovább halad a Kerengő úton, rövidesen jobb felől a Zöld háromszög jelzést találjuk, amely a Vár-hegyre visz föl amennyiben kedvet érzünk fölmenni, ugyanide kell majd visszatérnünk.
A felsőtárkányi vár: A Felsőtárkányi-medence fölött délkeleti irányban emelkedő hosszú hegygerinc legmagasabb része a Vár-hegy. A két, közel azonos magasságú csúcsot egy keskeny nyereg köti össze. A teljes hegytetőt sánc veszi körbe, külső árokkal, ami a meredek keleti, délkeleti hegyoldal felett hiányzik. 1962-ben és 1964-ben a vár délnyugati részén Párducz Mihály végzett ásatást: legalul a neolitikumból származó gödrök kerültek elő, felettük a késő bronzkori Kyjatice-kultúra maradványai váltak ismertté, amelynek későbbi periódusában az addig erődítés nélküli telepen épült meg a sánc. A késő bronzkorból gödrökön és tűzhelyeken kívül házakat is feltártak. A felsőtárkányi Vár-hegy következő régészeti korszakát a középkor képviseli. A Vár-hegy őskori földvárát a középkorban ismét használták. Párducz Mihály 1962-ben és 1964-ben végzett ásatásakor középkori leletek is előkerültek, amelyeket 12-14. századinak határoztak meg. Középkori telepjelenség nem nagyon bontakozott ki, csupán a 3. árok keleti végében a mai felszín alatt 30 cm mélységben vált ismertté egy malteres középkori padlózat középkori cserepekkel és néhány vastárggyal. Egyébként a várra okleveles, történeti adatot nem ismerünk. A sánc tetejéhez közel, de a külső lejtőre habarcsba rakott kőből várfalat emeltek, melynek szélessége átlagosan 2 m. A kőfal maradványa sok helyen látható, a legépebb része a délnyugati saroknál figyelhető meg. A régészek véleménye szerint a késő bronzkori sáncba az Árpád-kor idején „építették bele” a kőfalat. Párducz Mihály szerint a teljes falrendszer a korai vaskorból származik középkori erősítésekkel, javításokkal. Ilyen faragott kőkockákból emelt építményt a Kárpát-medencében, ebből a korból azonban nem ismerünk.
Várhegy
A Keringő úton továbbhaladva érkezünk el a Piros sáv jelzéshez, melyen jobbra tartva rövidesen elérjük a Várkúti túristaházat. A túristaház előtt elhaladva továbbra is a Piros sáv jelzést követjük, mindaddig, míg el nem érjük a Piros kör összekötő jelzést. A Piros kör jelzésen ereszkedünk egészen a Tiba-kútig, ahonnan a Kék kör jelzésen indulunk a Kék sáv jelzés felé. A Kék sáv jelzésen jobbra tartunk, s a Bükki Kék-túra útvonalán jutunk vissza Felsőtárkány fölé. A Kék sáv - Zöld sáv jelzések kereszteződésénél a Zöld sáv jelzésre térünk át, melyen ÉNY-i irányba (balkéz felé) ereszkedünk le a faluba. A településre a Hegyikristály Öko Parkon keresztül érkezünk, s továbbra is a Zöld sáv jelzést követve érkezünk meg a Kárpát Túraközponthoz.
Várkút
Várkút
Várkút
Tiba-kút
Tiba-kút
KT - Várkút - Tiba-kút - KT
Kárpát Egyesület Eger
Author: Kárpát Egyesület Eger (ID: 26953)
Posted: 2016-05-07 08:21 GMT+00:00
Mileage: 13.16 km
(0 ratings)
Tags: Hiking
Views: 145
Comments (0)
Share
Embed this trip
Click here to load all photos (14)

Táv: 13,1 km Idő: 3 óra 20 perc

Túraközpont
Utunkat a Kárpát Túraközponttól indítjuk. A Túraközpontból kilépve jobbra a Petőfi Sándor utcán indulunk a Zöld sáv jelzésen. Emelkedőn haladunk fölfelé, útközben az egykori vasút nyomvonalát keresztezzük, ami ma kerékpárútként funkcionál. Hamarosan elérjük a Hegyi Kristály Öko Parkot, melyen utunk a Zöld jelzést követve keresztül halad. A parkot elhagyva továbbhaladunk a Zöld jelzésen. Hamarosan baloldalon a felhagyott dolomitbányát találjuk.
Hegyi Kristály Öko Park
Hegyi Kristály Öko Park
Hegyi Kristály Öko Park
Dolomit bánya kilátás
A dolomitbányát 1963-ban nyitották meg, majd a 80-as években zárták be. A bányának köszönhető az Eger - Felsőtárkány kisvasút Vár-hegyi szárnyvonalának kiépítése, majd 1969-ben üzembe helyezése. A kőszállítás 1985-ben szűnt meg. Az egykori vasút nyomvonalán 2003-ban kerékpárút épült. Az ide vezető Vár-hegyi tanösvényt a BNP Igazgatósága 2002-ben hozta létre.
Várhegy
Utunk tovább halad a Kerengő úton, rövidesen jobb felől a Zöld háromszög jelzést találjuk, amely a Vár-hegyre visz föl amennyiben kedvet érzünk fölmenni, ugyanide kell majd visszatérnünk.
Várhegy
A felsőtárkányi vár: A Felsőtárkányi-medence fölött délkeleti irányban emelkedő hosszú hegygerinc legmagasabb része a Vár-hegy. A két, közel azonos magasságú csúcsot egy keskeny nyereg köti össze. A teljes hegytetőt sánc veszi körbe, külső árokkal, ami a meredek keleti, délkeleti hegyoldal felett hiányzik. 1962-ben és 1964-ben a vár délnyugati részén Párducz Mihály végzett ásatást: legalul a neolitikumból származó gödrök kerültek elő, felettük a késő bronzkori Kyjatice-kultúra maradványai váltak ismertté, amelynek későbbi periódusában az addig erődítés nélküli telepen épült meg a sánc. A késő bronzkorból gödrökön és tűzhelyeken kívül házakat is feltártak. A felsőtárkányi Vár-hegy következő régészeti korszakát a középkor képviseli. A Vár-hegy őskori földvárát a középkorban ismét használták. Párducz Mihály 1962-ben és 1964-ben végzett ásatásakor középkori leletek is előkerültek, amelyeket 12-14. századinak határoztak meg. Középkori telepjelenség nem nagyon bontakozott ki, csupán a 3. árok keleti végében a mai felszín alatt 30 cm mélységben vált ismertté egy malteres középkori padlózat középkori cserepekkel és néhány vastárggyal. Egyébként a várra okleveles, történeti adatot nem ismerünk. A sánc tetejéhez közel, de a külső lejtőre habarcsba rakott kőből várfalat emeltek, melynek szélessége átlagosan 2 m. A kőfal maradványa sok helyen látható, a legépebb része a délnyugati saroknál figyelhető meg. A régészek véleménye szerint a késő bronzkori sáncba az Árpád-kor idején „építették bele” a kőfalat. Párducz Mihály szerint a teljes falrendszer a korai vaskorból származik középkori erősítésekkel, javításokkal. Ilyen faragott kőkockákból emelt építményt a Kárpát-medencében, ebből a korból azonban nem ismerünk.
Várhegy
Várkút
A Keringő úton továbbhaladva érkezünk el a Piros sáv jelzéshez, melyen jobbra tartva rövidesen elérjük a Várkúti túristaházat. A túristaház előtt elhaladva továbbra is a Piros sáv jelzést követjük, mindaddig, míg el nem érjük a Piros kör összekötő jelzést. A Piros kör jelzésen ereszkedünk egészen a Tiba-kútig, ahonnan a Kék kör jelzésen indulunk a Kék sáv jelzés felé. A Kék sáv jelzésen jobbra tartunk, s a Bükki Kék-túra útvonalán jutunk vissza Felsőtárkány fölé. A Kék sáv - Zöld sáv jelzések kereszteződésénél a Zöld sáv jelzésre térünk át, melyen ÉNY-i irányba (balkéz felé) ereszkedünk le a faluba. A településre a Hegyikristály Öko Parkon keresztül érkezünk, s továbbra is a Zöld sáv jelzést követve érkezünk meg a Kárpát Túraközponthoz.
Várkút
Várkút
Várkút
Tiba-kút
Tiba-kút
Post to:
FacebookMySpaceDiggDelicious
StumbleUponGoogle BookmarksYahoo! Bookmarks
FunPHEMiDEMi

Comments

Loading...

Leave your comment

Name:
Email: (Optional)
URL: (Optional)
Message:
You can use some HTML tags, such as <b>, <i>, <u>, <s>
Verification:


Regenerate
 
©2016 Mobile Action Technology, Inc.